Írta: Double Ace 2010. március 10. szerda, 11:12
Isildur1, a svéd játékos hatalmas pofont kapott még tavaly a CardRunners-es Brian Hastings-tól. Sokan azt gondolták, hogy egy ilyen KO. után nem áll fel, azonban januárban ismét visszatért és 2010-ben eddig majd $1,000,000 nyereséget termelt.

Koroknai Andrást eddig nyilván sem tartotta a Bluff, azonban az LA. Poker Classic főversenyén aratott diadala 405 pontot ért és máris a 3. helyre került. Sőt még az első két helyezett is elkapható.
A hétvégén egyszerre három élő pókerverseny ért véget. Az Unibet Poker Open-t ezúttal nem magyar játékos nyerte, az EPT Berlin a több napon keresztül is chipleader pozícióban lévő Kevin " ImaLuckSac" MacPhee diadalával ért véget, míg az NBC Heads-Up Poker Championship-et Annie Duke húzta be.
Camillo30 parádés játékkal a 2. helyen zárt a PokerStars Sunday Millions-on. A nyíregyházi játékos chipleaderként került a döntő asztalra és a heads-upig meg sem állt. Ott azonban nem tudta ledolgozni 2:1 arányú zsetonhátrányát.






